Ssangyong Xlv Méretek

Monday, 19 September 2022

A Ssangyong még mindig olyan kicsit, mint az autóipar kedves nagyija. Mindenki tudja, hogy remek receptjei vannak és ritkán sózza el a főztjét, de a nevéből mégis nagyjából csak annyi ismerős, hogy "Bözsi mama". Persze a jó dolgok nem feltétlenül járnak kéz a kézben a világhírnévvel – ezt meg mi tudjuk – de ezzel nincs is baj, hiszen a dél-koreai márka így megmaradt abban a jótékony félhomályban, aminek hála továbbra is őszinte és kellemes árfekvésű modellekkel tudja megörvendeztetni a nagyérdeműt. A névválasztást mondjuk nem értem. Az megvan, hogy az "eXciting Lifestyle Vehicle"-ből jött az XLV mozaikszó, na de ez legalább annyira erőltetett, mint a nagyis hasonlatom. A Tivoli – I Lov(e) It majdnem palindrom szójáték ügyes húzás volt, ennek tükrében pedig egyértelműen jobban ült volna a Tivoli XLV megnevezés, amit amúgy eredetileg terveztek a Ssangyongnál. Hogy ezt időközben hol hagyták el, arról nincs információm, mint ahogyan arról sem, hogy merre kallódott el a 7 üléses koncepció, amit annak idején még a Genfi Autószalonon is bemutattak.

  1. Totalcar - Tesztek - Ssangyong XLV 1.6 e-XDI - 2016.
  2. Hegyomlás olcsón - SsangYong XLV teszt - Autónavigátor.hu
  3. Eladó SSANGYONG XLV | Budapesten és országosan - JóAutók.hu
  4. Eladó SSANGYONG | XLV 1.6 e-XGI STD Plus ÚJSZERŰ ÓRIÁSI CSALÁDI EGYTERŰ. GARANTÁLT 87E KM!VEZETETT SZKÖNYV - JóAutók.hu
  5. Ssangyong Tivoli-xlv gumi felni gyári és váltó méret adatok » BHPgumi.hu™
  6. Stock

Totalcar - Tesztek - Ssangyong XLV 1.6 e-XDI - 2016.

1. 6 (128 LE) Automata Üzemagyagfogyasztás Üzemanyag fogyasztás (városban) 10. 3 l/100 km Üzemanyag fogyasztás (autópályán) 6. 0 l/100 km Üzemanyag fogyasztás (kombinált ütem) 7. 6 l/100 km Üzemanyag ellátás Többpontos befecskendezés Üzemanyagtank kapacitás 47 l Teljesítmény Motor teljesítmény 128 LE / 6000 ford/min. Nyomaték 160 Nm / 4600 ford/min. Motor és váltó Motor elhelyezkedése Első, Transzverzális sebesség fokozatok automata sebességváltóhoz 6 Motor űrtartalom 1597 cm 3 Súly és teherbírás Minimális csomagtér kapacitás 720 l Maximális csomagtér kapacitás 1440 l Megengedett maximális súly 1870 kg Kibocsátás CO2 kibocsátás 176 g/km Európai kibocsátási normák Euro 6 Méretek Kerekek és Gumik hátsó keréknyom 1555 mm Gumiabroncs méret 205/60 R16; 215/45 R Egyéb specifikációk erőátvitel rendszer Belsőégésű Motor első fékek Ventillált tárcsák szervokormány Elektromos kormányzá 1. 6 (128 LE) 9. 5 l/100 km 5. 6 l/100 km 7. 1 l/100 km Sebesség fokozatok kézi váltóhoz 165 g/km 1. 6 (115 LE) 5.

Hegyomlás olcsón - SsangYong XLV teszt - Autónavigátor.hu

Keréknyomás-ellenőrző rendszer Fedélzeti számítógép 5 Multimédia és kommunikáció CD-s autórádió MP3-lejátszó MP4 lejátszás 5-8 hangszóró Kihangosító USB csatlakozó 6 Megjelenés Könnyűfém felni Színezett üvegek 2 ELADÓ INFORMÁCIÓI Tamás Autópark /Tam-Car/ Minősített kereskedő Rendezett céges háttér Rendezett szakmai háttér Minősített autóállomány +36 46 *** MUTASD Üzenetet küldök Aki a telefont felveszi Tamás Ákos alkalmazott

Eladó SSANGYONG XLV | Budapesten és országosan - JóAutók.hu

Ugyan az ülőlapok lehetnének valamivel hosszabbak, az XLV széltében-hosszában kényelmes (mondjuk a gömbölydedebb Korando hátul azért tágasabb), ám amiért igazán megéri választani, az a bődületes csomagtartója. Alapból 720 literes és 1440-ig bővíthető, mindezt úgy, hogy a padló alatt még egy elég nagy rekesz is rejtőzik – házon belül csak a Rexton ad bőségesebb poggyászteret, jóval magasabb összegért. Az erőforrását tekintve ismét ismerős terepre tévedhetünk, az XLV ugyanazt az e-XDi160 jelű, 1. 6-os, 115 lóerős motort kapta, mint a 130 kilóval könnyebb Tivoli. A 300 Nm csúcsnyomatékú, 170 km/órás csúcssebességet biztosító dízelmotor gyengének ugyan nem mondható, de egy Korandóhoz hasonlítva azért nem a fürgeség netovábbja, ezt a 11. 5 másodperces százas sprint is jelzi. Kétezres fordulattól mindenesetre egész jól meglódul, de a mai agyonszigetelt autókhoz szokott sofőröknek valószínűleg nem lenne egyszerű megszokniuk azt a kérlelhetetlen kerregést, ami terhelés közben előbuggyan a Ssangyong motorteréből.

Eladó SSANGYONG | XLV 1.6 e-XGI STD Plus ÚJSZERŰ ÓRIÁSI CSALÁDI EGYTERŰ. GARANTÁLT 87E KM!VEZETETT SZKÖNYV - JóAutók.hu

Ssangyong Tivoli-xlv gumi felni gyári és váltó méret adatok » BHPgumi.hu™

  1. Erzsébet program 2021
  2. Totalcar - Tesztek - Ssangyong XLV 1.6 e-XDI - 2016.
  3. Ssangyong xlv méretek motor
  4. 1 éjszakás romantikus wellness
  5. Hogyan keressünk kép alapján a Google-on - Tanácsok - 2022

Stock

Utóbbiakat nem kérném, hiszen már a tesztautó projektoros halogén fényszórói is jól világítottak, a 18 colos felnikkel a kelleténél feszesebb és keményebb a futómű, a navigáció pedig teljes Európa térképével külföldön kényelmes ugyan, itthon simán jobb bármely online kapcsolatos (például Waze, Google Navi). Mivel a dízel és majdnem csúcs DLX szintű XLV alapára 6, 29 millió forint, 6, 5 millióért egészen jó példány konfigurálható belőle. Ezzel konkurenseinél (pl. Hyundai Tucson, Kia Sportage, Renault Kadjar, Nissan Qashqai) olcsóbb, garanciája 5 éves, megjelenése pedig tekintélyes, egyetlen hátrányaként talán az említhető, hogy emblémája még egy Suzukiénál is kevesebb presztízst ad. 149 ezer forintba kerül a kétszínű alufelni, nem érdemes ilyet kérni, a peres abroncs nem kedvez a rugózási komfortnak Értékelés Pozitív Tágas csomagtér, korrekt utastér, viszonylag kompakt méret, biztonságos futómű, jó felszereltség, értékarányos ár Negatív Alul nyomatékszegény motor, dízeles motorhang, 18"-os kerékkel kemény futómű, hátul is csak két felnőttnek kényelmes Árak Tesztmodell alapára 6 479 000 Ft (2016.
ssangyong xlv méretek 2021
Ez most éppen az 1, 6-os dízel, ami 116 lóerőt tud és 300 newtonmétert, viszont azt már 1500-tól. Azt, hogy mennyire jól hangolták, a kis társadalmi kísérlet mutatja, amit autószerető ismerőseim körében végeztem: egy próbakör után megkértem mindenkit, tippelje meg, mekkora motor van benne. A szavazatok többsége egy kétliteres turbódízelt sejtett, a legközelebb egy 1, 8-as tipp került. A fogyasztás többnyire városi használattal 6, 2 liter körül alakult, a vidéki kör alkalmából sikerült lenyomni 5, 7-5, 9 közé, és ez sem járt önkínzással. A lényeg az alacsony fordulaton meglévő nyomaték és a jól kiosztott váltó: az egyes szinte feleslegesen rövid, de a kettes elég hosszú ahhoz, hogy ne csak üvöltő motorral hamar leforogjon a fokozat, hanem tisztességesen meginduljon az autó. És a motor – főleg melegen – elképesztően csendes, és rezgésmentesen jár. Még akkor is, ha alacsony sebességnél terheljük egy feleslegesen magas fokozatban, szépen elindul, és a hangja is csak annyira távolról beszűrődő csörgés, mintha a Kamaz négy autóval előttünk gyorsítana.

Zongoralakk csak a műszerfal közepére is jutott, hátul is van lehajtható, pohártartós könyöklő, továbbá gumizsinóros zseb az első háttámlákon Alapesetben is nagy, a padlórekesszel együtt 720 literes a csomagtér. Üléshajtással sík padlót kapunk, ha az álpadlót feljebb helyezzük Trükkös hátsó. Hatalmas, 720 literes csomagteret hirdet öt ülése mögött az XLV. Ez persze az álpadló alatti térrel és pótkerék nélkül értendő. Üléshajtással csak akkor kapunk sík padlójú (1, 7 méter hosszú) teret, ha az amúgy alulra is rakható álpadlót a magasabbik pozíciójába helyezzük. Rossz pont, hogy még utóbbi helyzetben is van küszöbe a csomagtérajtónak, azaz a csomagokat az átlagosnál magasabbra kell emelni. És vigyázat, az ajtó alja szélesebb, mint középső része, ezzel nem számolva saját magamat is képes voltam leütni. Jól hallhatóan dízel az XLV e-XDI motorja. 50 és 90 km/óránál azonos zajszinteket mértünk Fulladás után nagy nyomaték. Alapvetően igen korrekt, érezhető alapjáratú és felismerhetően dízeles, de nem bántó hangú a SsangYong 1.

Szélességben 3 mm, magasságban 1, 5 centi fórja van az XLV-nek, tengelytávja megegyezik a Tivoliéval. A C-oszloptól azonban egyértelművé válik a turpisság, ugyanis az XLV mintegy 23, 5 centivel hosszabb a Tivolinál, igazi előnye pedig ebből fakad. Oldalról nagyon rendben van a nyújtott változat, kreatívan vezették el a hátsó ablakrészeket egymástól, ezáltal az egyébként nem kevésbé helyes szárnyban végződő tető lebegő hatásúvá vált. Ha van valami, aminek látványától mégis kétkedő sóhajok szakadnának fel az emberekből, az az XLV fara. A karosszéria kialakítása miatt ugyanis egy kicsit butára sikeredtek a hátsó lámpák, illetve az óriásira nőtt típusjelzés is eléggé árván fest a csomagtérajtó közepére biggyesztve. Sebaj, legalább lesz mit mutatniuk a formatervezőknek a faceliftnél, mert ezen kívül kétlem, hogy bármit is érdemes lenne módosítani ezen a Ssangyongon. Összességében ügyesen valósították meg a Tivoli-toldást. Odabenn kísért a múlt. Három évvel ezelőtt, amikor a Tivolit első ízben hoztam el tesztre, egy érintőképernyő kivételével ugyanezzel a belsővel találkoztam.