Harkányi Endre Eszenyi Enikő | Origo CÍMkÉK - Eszenyi Enikő

Wednesday, 21 September 2022

A színész hat éve távozott a színházból, miután Eszenyi Enikő meg akarta felezni a fizetését. Most az évadnyitó ülésre visszatért elköszönni. "Szerettem volna szépen lezárni az életem egyik legfontosabb időszakát. Hiszen évekkel ezelőtt úgy mentem el innen, hogy becsaptam magam mögött az ajtót, és vissza sem néztem" – mondta a Blikknek. "A Vígszínház a családom volt, a színészek a testvéreim, nagyon megviselt, hogy ott kellett hagynom a társulatot. Ám nem titok, Eszenyi Enikő akkori vezetésével nagyon nem tudtam azonosulni" – fejtette ki a színművész. Mint mondta, a kollégáktól rengeteg szeretetet kapott, és úgy érzi, sikerült szépen becsuknia az ajtót ennyi év után maga mögött. "Noha nem térek vissza a színpadra, mivel ehhez már öreg vagyok, mindig­ is jó szívvel gondolok a Vígszínházra, és biztos vagyok benne, hogy Rudolf Péter remekül helytáll igazgatóként, a színház pedig újra a virágkorát élheti" – búcsúzott Harkányi Endre.

Valójában nincs is botrány a Vígszínházban

Harkányi Endre a Professzor szerepében Az ígéret földje című előadásban, 2012-ben a Centrál Színházban Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Harkányi Endre ügye sem újdonság. Nemcsak a színházi szokásjog, de a színházi törvény (a "2008. évi XCIX. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól") szerint is lezajlanak a szerződtetési tárgyalások minden évben április 30-ig. Ekkor állapodott meg arról Harkányi és Eszenyi, hogy – vígszínházi forrásunk szerint – közös megegyezéssel bontják a szerződést. Harkányi elmondta, a konfliktus abból indult ki, hogy a szerződése évadonként 80 előadásra szólt (ez egyébként a színházi törvény szerint a főállású munkaviszonyhoz szükséges minimális szám), de a színész ebből csak 67-et teljesített, így elmondása szerint a színház a felére akarta csökkenteni a fizetését. Ő a színházi törvény egyik passzusára hivatkozott – a 31. § (4. ) bekezdésére –, miszerint ez a szám közös megegyezéssel 40%-kal csökkenthető, ám erre Eszenyi nem mondott igent.
harkányi endre eszenyi enikő instagram

Bár a bulvárlap erről nem írt, ennek ellenére a 2015 szeptemberében kezdődő évadban Eszenyi még számított Harkányira, aki minden előadása után – havi két vagy három alkalomról van szó – fellépti díjat kapott. Az Origo színházszakmai szervezetnél dolgozó, névtelenséget kérő forrása szerint a színházaknál bevettnek nevezhető szokás, hogy a nyugdíjas korban lévő színészek nem kapják meg a fix havi fizetést, hanem a nekik járó nyugdíj összege mellett fellépti díjat kapnak előadásaik után. Így általában az idős színészek sem járnak rosszul, és a színházaknak több pénzük marad például pályakezdők szerződtetésére. A Vígszínház ebben az évadban egyébként 11 pályakezdő vagy fiatal művészt szerződtetett, köztük a megszűnt Szputnyik Hajózási Társaság több állás nélkül maradt tagját. A Vígszínház társulati névsorában Harkányién kívül jelenleg kilenc 65 évnél idősebb színész neve szerepel. Morális okokból nem tér vissza a színházba Forrás: MTI/Zih Zsolt A Vígszínház az Origo megkeresésére ennyit felelt: "A Vígszínház tisztelt idős művésze, Harkányi Endre nyilatkozatát nem kívánja kommentálni, sem a sajtóban arról vitát folytatni. "

Botrány! Harkányi Endre durva dolgokat mondott Eszenyi Enikőről! - Blikk Rúzs

Rá­adásul az Előadóművészek Szövetségénél van olyan előírás, amely védi a művészeket az ehhez hasonló esetekben. Amikor ezt megemlítettem Eszenyinek, azt mondta, ez rám nem vonatkozik, mert nyugdíjas vagyok. Ha ezt a kevés pénzt nem éri meg, hogy tagja legyek a Vígnek, akkor rendben van. Eljátszom a szerepeimet, de mást nem vagyok hajlandó. Határozatlan időre szóló szerződésem van, ebbe bele lehetne jogilag kötni" - nyilatkozta Harkányi.

harkányi endre eszenyi enikő cukrászda
  • Harkányi endre eszenyi enikő mihalik
  • Miért jó a halloween kills
  • Apróhirdetés Ingyen – Adok-veszek,Ingatlan,Autó,Állás,Bútor
  • Hírklikk - Kovács Patríciának örök csalódás marad Eszenyi Enikő
  • ORIGO CÍMKÉK - Harkányi Endre
  • Kis fali polc ki
  • Vásárlás: Szervál Duó Kft. Zeusz 170 cm Hintaágy árak összehasonlítása, Zeusz170cm boltok
  • Prostagutta füzike cseppek - Pingvin Patika
  • Valójában nincs is botrány a Vígszínházban
  • Botrány! Harkányi Endre durva dolgokat mondott Eszenyi Enikőről! - Blikk Rúzs
  • Harkányi Endre még mindig nyögi az Eszenyi-botrányt: Nem állok többé színpadra! | BorsOnline

Stohl András beolvasott Eszenyinek – Áldozatnak állítja be magát, miközben mások szenvedtek - Hazai sztár | Femina

Eszenyi Enikővel való együttműködése évekkel ezelőtt viharosan ért véget a Vígszínházban, mert Patrícia szerint a direktor nem engedte eléggé érvényesülni a színészeit. - Nagyon sok jó és nagyon sok rossz dolog jut eszembe róla. Egy örök csalódás, hogy ez nekünk nem jött össze - mondta Tatár Csilla 34 című műsorában a színésznő. Kovács Patrícia és a Vígszínház igazgatójának viszonya legendásan hullámzó, idén már nyíltan kritizálta egy interjúban: - A kőszínházban nem bíznak eléggé a színészben, nem bíznak eléggé, hogy anélkül is el tudnám játszani a szerepemet, hogy alám teszik a drága jelmezt, díszletet, hogy a színészi jelenlét önmagában is elég erő lehet - mondta akkor. Véleményével több pályatársa is egyetért. Harkányi Endre korábban például úgy fogalmazott, hogy "kisértődött a Vígszínházból", amiért Eszenyi a fizetését felére akarta lecsökkenteni. - Az éves szerződésem csak 80 előadásra szólt, és én csak 67-et teljesítettem úgy, hogy nem én döntöttem el, hányszor lépek színpadra.

Akadtak színházi pályafutásában más teátrumok is, egyéb erős váltások. Azokról ritkán esik szó. Amikor elvégeztem a főiskolát, még természetes volt a vidéki pályakezdés. Diplomázva Debrecenbe szólt az első szerződésem, onnan hívott el három évad után Szinetár Miklós a fővárosban akkor induló Petőfi Színházhoz. Szinetár nagyon szeretett, még ahhoz is ragaszkodott, hogy én vegyem meg az amúgy brutális áron kínált budai villalakását. A szeretet sajátos túlcsordulása? Nekem részletre adta, mondogattam is sokáig: azért foglalkoztat olyan sokat filmes, tévés munkákban is, hogy tudjak törleszteni. Annyi biztos: intellektuálisan már a főiskolán kikupálódtam, de a lokalizáció szempontjából Szinetár egykori lakásában lettem nyolcadik kerületi proli gyerekből budai úrifiú. A Petőfi Színházban Feleki Kamill, Domján Edit, Psota Irén partnereként bizonyíthattam, hogy van helyem közöttük. Szinetár és Petrovics Emil teátruma a kortárs zenés darabok bemutatását preferálta, magas szellemi, szakmai színvonalat képviselve.

Évadnyitót tartott a Vígszínház. Két olyan legendás színművész is visszatért a színházba, akik korábban Eszenyi Enikő esztelen vezetése miatt távoztak. Kovács Patrícia játszani fog, Harkányi Endre végleg búcsút int a színpadnak. Eszenyi miatt mentek el Örömünnep volt a Vígszínházban, évadnyitót tartott a társulat. Két olyan színművész is visszatért a főváros talán legmeghatározóbb színházába, akik korábban Eszenyi Enikő miatt mentek el. Kovács Patrícia visszatérését az igazgató, Rudolf Péter jelentette be, Harkányi Endre megjelenése az évadnyitón a direktort is meglepte. A BudaPestkö legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Fontos pillanat Kovács Patrícia elmondta, hogy bő 10 évvel ezelőtt Eszenyi Enikő miatt távozott a színházból, mert mint fogalmazott: "nem voltak kompatibilisek egymással. " A művész azt is elmondta, már a távozásakor tudta, egyszer vissza fog még térni a Vígbe. Most így is lett, ezért ez nagyon fontos pillanata az életének – mondta az RTL-nek. Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket!

Eszenyi Enikő miatt mondott fel Harkányi Endre a Vígszínháznál | 24.hu

2021. aug 26. 11:10 #Harkányi Endre #Vígszínház #búcsú Harkányi Endre fájdalmas búcsút vett a Vígszínháztól /Fotó: Grnák László / Blikk Egy korszak ért véget. Harkányi Endrének botrányos körülmények között kellett távoznia a Vígszínházból, de most visszatért, hogy méltó módon tudjon elköszönni a kollégáitól. Korábbi távozásának oka Eszenyi Enikő megalázó fizetéscsökkentési intézkedése volt, amiről a Borsnak így beszélt 2015-ben: "Az éves szerződésem 80 előadásra szólt, és én csak 67-et teljesítettem, úgy, hogy nem én döntöttem el, hányszor lépek színpadra. Ez volt az ürügy arra, hogy elvegyék a fizetésem felét. (... ) Hiába hivatkoztam arra, hogy a jog szerint ha nem a mi hibánkból játszunk kevesebb előadást, akkor 40 százaléknyit lehet korrigálni pro és kontra, végül az igazgató asszony döntése érvényesült, aki azt mondta, ez rám, mint nyugdíjasra nem vonatkozik. (…) Itt most már királynővé avanzsált az igazgató asz­szony, ő a század asszonya, a nemzet asszonya, és december 5-én ő lesz a Mikulás is.

Harkányi Endre /Fotó: RAS Archívum Eszenyinek végül botrányos körülmények között kellett távoznia a Vígszínházból, helyére Rudolf Péter került először csak ideiglenesen, majd véglegesítették. Az első nyilvános társulati ülésre – mindenki meglepetésére – Harkányi is elment. – Ez persze, nem azt jelenti, hogy visszajövök játszani a Vígszínházba. A korom és a társadalmi helyzetem más szerepet szán nekem az élet nevű színdarabban. Ez a visszatérés nem művészi, hanem emberi – a lapnak a színész, aki évek óta nem állt színpadon. – Nem tudom megmondani, mennyire hiányzik a színpad. Egyedül élek. Árva gyerek lettem. Sok hozzátartozómat elvesztettem – mesélte a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki a feleségét és fiát is eltemette. A 85. születésnapját ünneplő Harkányi Endre a barátaira támaszkodik /Fotó: RAS-arhívum Harkányi úgy érezte magát a Vígszínházban, mint egy család egyik tagja. A kollégái olyanok voltak számára, mintha a testvérei lennének.

Harkányi Endre 1934-ben született; először 1963 és 1968, majd 1983 és 1994 között volt a Vígszínház társulatának tagja, aztán egy évadnyi kitérő után, 1994 óta újra a körúti színház művésze volt. A Borsnak azt mondta: "nem anyagi, hanem morális" okok miatt a jövő évadban már nem tér vissza. Jelenleg még a színház Makrancos Kata és Hegedűs a háztetőn című előadásaiban látható.

  1. Új dacia dokker de la
  2. Tiszafüred tiszató
  3. Sebastiano női cipő
  4. Télálló japan amarillisz
  5. Autóüveg folia műbizonylat
  6. Fül orr gégészet dunaújváros
  7. Magnat transpuls 1500 eladó
  8. Toyota land cruiser kormánygép van
  9. Zsombó jóbarát vendéglő heti menü
  10. A szerelem receptje
  11. Kellys whip 10 2018 torrent
  12. Göd eladó lakás
  13. Cash flow kimutatás minta 3