Terence Hill Fiatalon
Jó irányba változott a város az utóbbi években? Túl sok a bűnözés, és túl nagy a kábítószer-kereskedelem, ennek oka pedig elsősorban a nagy szegénység és a munka hiánya. Olaszország már közel hét éve van gazdasági válságban, így most nem könnyű kezelni ezeket a problémákat ebben a helyzetben, de biztos vagyok benne, hogy az a tény, hogy az új kormányzatot egy egykori bíró vezeti, segíteni fog. Hallgassa meg a Különben dühbe jövünk emlékezetes dalát! A Forza Italia párt színeiben indult pár éve. Miért? Jó ötlet volt, vagy megbánta? Sosem bánok meg semmit, amit teszek az életemben. Berlusconival már azelőtt barátok voltunk, hogy politikus lett, és támogattam a tervét, mely szerint megváltoztatja, modernizálja Olaszországot, ám én kétségtelenül túl naiv vagyok a politikához. Köztudomású, hogy vízilabdás volt. Milyen a mai vízipóló a régihez képest? Dinamikusabb és gyorsabb. Akárcsak sok más sport, ez is a televízióra van optimalizálva, de így is élvezem. Sok szabály változott, az én időmben csak akkor cseréltek le játékost, ha meghalt a vízben.
- Rettegett a magyar vízilabdázók pofonjaitól Bud Spencer - Blikk
- Terence Hill (könyv) - Ulf Lüdeke | Rukkola.hu
- Filmsztárok felett is eljár az idő
- Index - Kultúr - Bud Spencer egy karakterrel lett bálvány
- Bud Spencer: A magyarok erősek és nagylelkűek, mint én
Rettegett a magyar vízilabdázók pofonjaitól Bud Spencer - Blikk
Terence Hill (könyv) - Ulf Lüdeke | Rukkola.hu
1972 Vigyázat, Vadnyugat! Nevem: Senki 1973 Egy zseni, két haver, egy balek 1975 Mr. Milliárd 1977 Menni vagy meghalni Szuperzsaru 1980 Don Camillo 1983 A keményfejű 1987 Lucky Luke 1993 Én vagyok a fegyver 1997 A férfi, aki sasokkal álmodott 2006 Lovas a sötétben 2008 Doc West 2009 Alpesi őrjárat 2011 Don Matteo 2000-2011 Hannibál Nincs bocsánat Bunyó húsvétig Isten megbocsát, én nem A Pirinyó, a Behemót és a Jófiú (Bosszú El Pasóban) Csizmadombi fenegyerekek (Akik csizmában halnak meg) Az ördög jobb és bal keze Az ördög jobb és bal keze 2. 1971 Fekete kalóz Mindent bele, fiúk! Különben dühbe jövünk 1974 Fordítsd oda a másik orcádat is+ Bűnvadászok 1976 …és megint dühbe jövünk 1978 Én a vízilovakkal vagyok 1979 Kincs, ami nincs 1981 Nyomás utána! Nincs kettő négy nélkül 1984 Szuperhekusok 1985 Bunyó karácsonyig 1994 – Terence Hill filmjei Filmkatalógus – Terence Hill filmjei 1. Mikor és hol született Terence Hill? Válasz: 1939. március 29-én született Velencében. 2. Mi az eredeti neve?
Filmsztárok felett is eljár az idő
- Filmsztárok felett is eljár az idő
- Ajaknövelő szérum - Farmasi termékek, Farmasi vélemények
- Dr tóth veronika montgomery
- Terence Hill a szülinapos Bud Spencernél vacsorázott
- Bud Spencer: A magyarok erősek és nagylelkűek, mint én
- Terence Hill (könyv) - Ulf Lüdeke | Rukkola.hu
- A bajnok film
Index - Kultúr - Bud Spencer egy karakterrel lett bálvány
Bud Spencer: A magyarok erősek és nagylelkűek, mint én
A filmjeiben mindig a jó győz, a rossz meg elnyeri büntetését, nem hal meg senki, nincs erőszak, a verekedések amolyan rajzfilm-bunyók. Hogyan lett színész Terence Hillből, és milyen út vezetett a legendás Bud Spencer -filmekig? A tévécsatornák, ha nézettséget szeretnének növelni, elővesznek egy Bud Spencer és/vagy Terence Hill mozit. Mert ezek a produkciók sokadszorra is megunhatatlanok és minden korosztály élvezi őket. Sokan próbálták már megfejteni, hogy mi tetszik annyira az embereknek ezekben a filmekben. Terence Hill pályáján végigtekintve mi is teszünk most erre egy kísérletet. Német precizitás, olaszos lendület Nagy a kísértés, hogy az ember Terence Hill egész pályafutásának és személyiségének kettősségét a származásával magyarázza. A színész ugyanis német anyától és olasz apától született Mario Girotti néven 1939. március 29-én, Velencében. Két és fél éves korában aztán Németországba költöztek anyai nagyszüleihez, Drezda közelébe, pont időben ahhoz, hogy megélhessék a város szétbombázását.
Rövid ideig élt Brazíliában is családjával, kifejezetten jó tanuló volt, előbb vegyésznek, majd jogásznak tanult. De leginkább sportolt. Fiatalon olyan jól úszott, hogy ő lett az első olasz, aki egy perc alatt úszta a 100 méter gyorsat, 1952-ben az olimpián Helsinkiben, majd négy évvel később Melbourne-ban is az elődöntőbe került. Saját bevallása szerint sokáig gyengén fordult, amit a Yale Egyetemen tökéletesítettek. Hét évig tartotta az olasz csúcsot, ezért is kerülhetett az olasz vízliabdaválogatottba, amivel Európa-bajnokságot is nyert, a Lazióval pedig olasz bajnok lett. Versenyek előtt szeretett cigizni és dugni. Saját bevallása szerint két dologhoz értett: az úszáshoz és a szórakozáshoz. Sportolóként már kisebb szerepeket elvállalt olasz filmekben, de a karrierje csak a hatvanas évek második felében indult be, miután 38 évesen abbahagyta a vízilabdát. A sport komoly, a színészettel egy majom is elboldogulna "Színészként majdnem mindig ugyanazt a karaktert formáltam meg, ezért a legszívesebben a két olimpiára, az Európa-bajnokságokra és a többi sporteseményre emlékszem" - válaszolta Bud Spencer arra a kérdésünkre, hogy mire a legbüszkébb.